Rólunk

Kik vagyunk

Az Öko VillAge Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2021 májusában alakult.
Fő küldetésünk Folyadék szállítására szolgáló közmű építése, tervezése, engedélyeztetése, az ezzel kapcsolatos dokumentációs anyag összeállítása és a projektek lebonyolítása.
Foglalkozunk egyedi Bio szennyvízkezelő rendszerek telepítésével leginkább a vidéki területekre irányul a szolgáltatásunk. Nagy gondot okoz a kisebb falvak, települések szennyvízkezelése, mi ebben tudunk segíteni, vagy éppen fejlődni.
Rendszereink teljesen környezet kímélőek és fenntarthatók, semmilyen energiaforrást nem vesznek igénybe. A természetes biológia folyamatok működnek bennük, mint az emberi szervezetben.
Székhelyünk, a Kecskeméthez tartózó külterületi részen Ménteleken található, Bács-Kiskun Megyében.
A cég nevének eredete: Öko Village - Age
Öko: Az „öko” szó egy rövidítés, amely a biológiában gyakran használt „ökológiai” kifejezésből ered. Jelentése nem más, mint „környezettan”. Az ökológia egyébként a görög „oikosz” és „lógia” szavakból ered, melyek jelentése háztartás, gazdálkodás, illetve tudomány.
Village: angol szó, jelentése: község, falu
Age: ugyancsak angol szó: generáció, kor, korszak
Így alakult ki mozaikszóként az Öko + Village + Age = Öko VillAge név